Egy kis energiatan és színhőmérséklet

Egy kis energiatan és színhőmérséklet

A két legismertebb elektromos fényforrás az izzólámpák között a hagyományos, legelterjedtebb, legolcsóbb volfrámizzó, valamint az erős fényéről ismert ehhez hasonló halogén izzó. A kérdés, hogy vajon melyiket érdemes megvásárolni imádott lámpánkhoz? Melyik rendelkezik kellemesebb fénnyel, melyik éri meg jobban?

Még mielőtt elkezdenénk megadni a kérdésekre a választ, fontos látnod, hogy melyik izzótípus pontosan mit jelent és mi jellemző a működésükre.

Mindkét izzótípus meleg fényű. Tehát kellemes hatást kölcsönöznek a helyiségeknek. Ám a halogén erős fényforrás és a jobb fényhasznosításának köszönhetően energiatakarékosabb a hagyományos izzónál.

Úgy is mondhatnánk, hogy a halogén a tökéletesített izzólámpa. A 20-30%kal magasabb hatásfokon dolgozó halogén a villanyszámlánkat is csökkenteni fogja. Éves szinten jelentős megtakarításról beszélünk. Ha tehát a kettő közül választhatunk, több érv szól a halogén mellett.

Hátránya, hogy sokak számára a fénye túlságosan erős. Meggondolandó tehát, hogy mondjuk az előszobába vagy a hálóba az éjjeliszekrényre érdemes-e ilyen erős fényforrást helyezni? Valakik számára nem zavaró, valakik számára azonban igen. Te mit mondasz a fent leírtak ismeretében? Volfrám vagy halogén a befutó nálad?



Mennyezeti lámpák Mennyezeti lámpák Mennyezeti lámpák 1 fázísú hálózati sínrendszer 1 fázísú hálózati sínrendszer 1 fázísú hálózati sínrendszer Textil ernyős függesztett lámpák Textil ernyős függesztett lámpák Textil ernyős függesztett lámpák

Smarter lighting

Smarter lighting