Amennyiben a padlóösszefolyó dugulásáról van szó, érdemes körültekintőnek lenni, azonban nem kell mindjárt pánikba esni, hiszen a kezdeti szakaszban a dugulás akár házi praktikákkal is orvosolható (ecetes, forró vízzel például a tömör, de oldható lerakódás megszüntethető).
A fürdőszobai padlóösszefolyó dugulásának egyik tipikus jele a kellemetlen szag. Ez nem feltétlenül jelent dugulást, de minképpen arra inti a lakókat, hogy járjanak a dolog végére. Amennyiben nem dugulás okozza a problémát, akkor általában a bűzelzáró vagy a légbeszívó szelep hibája okozza a lakásban terjengő csatornaszagot.
A padlóösszefolyóba sajnos könnyedén összegyűlik a nem kívánt szennyeződés, amely idővel makacsul lerakódik. A fürdőszobai készülődések mellett főleg felmosásnál vagy felújításnál könnyen kerül a rendszerbe az oda nem illő szennyeződés, esetleg tárgy. Ennek a folyamatnak sajnos nyílt utat enged, hogy a vezetékrendszer vége rácsos szerkezetű, könnyen befogadja az idegen testeket - kisgyermekekre javasolt odafigyelni, mert szeretnek benne elrejteni dolgokat.
Ha a szagokon túl egyértelmű, hogy dugulás is kialakult, akkor, ha nem ódzkodik a feladattól, javasolt lehet gumikesztyűben belenyúlni és ellenőrizni a szifont, hátha ott alakult ki az elzáródás. Ezen felül javasolt a bűzelzáró ellenőrzése, tisztítása a hozzáértő szakember hívása előtt. A padlóösszefolyóról egyébként érdemes tudni, hogy több fajtája van. Elavult, de még mindig sok helyen használják a kicsavarozható bűzelzáró dugós típust, létezik könyökös megoldás és a legmodernebb az úszóházas megoldás. A tisztítás ettől függetlenül mindhárom esetben hasonló módon történik.
Hogyha nagyobb a baj, tehát az elzáródás a rendszer távolabbi részeiben található, akkor mielőbb szükséges a szakértő padlóösszefolyó duguláselhárítása, ugyanis szélsőséges esetben akár az egész házat eláraszthatja a visszabugyogó szennyvíz.
Szakértő, magas szakmai tapasztalattal rendelkező munkatársainkkal, korszerű felszereléssel a lehető leggyorsabban igyekszünk Ügyfeleink segítségére. Bátran hívjon minket, akár már a dugulás első jeleinél is, hiszen jobb a problémát még az elején feltárni, megelőzve ezzel a komolyabb és egyben költségesebb eljárásokat!
Simon Duguláselhárítás Kozmetikumok, hajszálak, tisztálkodószer maradványok, lefolyóba pottyant kisebb fürdőszobai tárgyak – rendszerint ezek okozzák a fürdőszobai mosdó eltömődését és ezek miatt van szükség szakszerű mosdó duguláselhárításra.
A mosdó teljes dugulása igen hosszú ideig el tud húzódni. Eleinte csupán azt tapasztaljuk, hogy kissé lassabban folyik le a víz, később már hosszú percekkel késlelteti a reggeli készülődést - az esti mosakodást.
Mint minden esetben, itt is a legfontosabb a megelőzésre koncentrálni. Érdemes például lefolyószűrőt alkalmazni, ami fizikailag meggátolja a hajszálak, a körömdarabok vagy akár véletlen folytán a fogkrémes kupak lefolyóba kerülését. Ezt a szűrőt javasolt rendszeresen, akár minden egyes használat után üríteni, hogy még véletlenül se nyelje el a lefolyó a felgyülemlett szennyeződéseket.
Amíg nem teljes, vagy nincs túlságosan mélyen a dugulás, addig otthoni praktikákkal a modó duguláselhárítását meg lehet oldani. Ez esetben is szóba jöhet, hogy megpróbálja forró vízzel feloldani a lefolyóban keletkezett dugulást. Ha az elzáródást szappan vagy más könnyen oldódó anyag okozta, akkor ezzel rendszerint a probléma megoldódik. Fontos azonban tudni, hogy a cső távolabbi szakaszaiban felhalmozódott lerakódásokat sokszor a vegyszerek sem tudják maradéktalanul feloldani.
Ha teljes a dugulás, érdemes lehet a lefolyócsonk, valamint a szifon ellenőrzése, amely annyira nem bonyolult eljárás, azonban fontos ügyelni, hogy precízen, pontosan legyen visszaszerelve a helyére. Hogyha el van vízkövesedve az alkatrész, vagy bizonytalan a kivitelezésben, inkább már ennél a pontnál forduljon hozzánk bizalommal.
Az áruházakban kapható csőgörénnyel nagyon óvatosan kell bánni - tapasztalat hiányában az ember könnyen megsértheti vele a rendszert, szélsőséges esetben pedig akár bele is törhet az eszköz, amivel csak halmozódik a probléma, költségesebb lesz a megoldás.
Ha meggyőződése, hogy a dugulás a cső mélyebb pontjainál jelentkezett, akár a közös elágazásoknál, akkor a megoldáshoz mindenképpen szükséges a magasabb szakértelem, illetve a megfelelő eszköz.
Nem érdemes halogatni a mosdó duguláselhárítását!
Idővel a dugulás még nagyobb károkat tehet a rendszerben, a lerakódások akár több méteres szakaszon is makacsul felhalmozódhatnak.
Szakértő munkatársaink sok éves szakmai tapasztalattal, megfelelő, profi eszközök használatával segítik Önt megoldani a mosdó duguláselhárítását. Csatornakamerával pillanatok alatt felmérjük a probléma súlyosságát, speciális tisztító gépeinkkel pedig szakszerűen, a vezetékrendszert megkímélve szüntetjük meg a dugulást! Duguláselhárítás Budapest és Pest megye falbontás nélkül - Simon Duguláselhárítás Pilisborosjenő
Duguláselhárítás Budapest és Pest megye falbontás nélkül - Simon Duguláselhárítás Pilisborosjenő
Duguláselhárítás Budapest és Pest megye FIX áron - Simon Duguláselhárítás Pilisborosjenő

Duguláselhárítás Budapest és Pest megye bontás nélkül - Simon Duguláselhárítás Pilisborosjenő

Éjjel-nappal Duguláselhárítás Budapest és Pest megyében - Simon Duguláselhárítás Pilisborosjenő

Duguláselhárítás Budapest és Pest megye akár 1 órán belül - Simon Duguláselhárítás Pilisborosjenő

Duguláselhárítás Budapest és Pest megye garanciával - Simon Duguláselhárítás Pilisborosjenő

Duguláselhárítás Budapest és Pest megye - Simon Duguláselhárítás Pilisborosjenő

Profi Duguláselhárítás Budapest és Pest megye - Simon Duguláselhárítás Pilisborosjenő

Éjjel-Nappal Duguláselhárítás Budapest és Pest megye - Simon Duguláselhárítás Pilisborosjenő

Duguláselhárítás Budapest és Pest megye - Kültéri és beltéri Duguláselhárítás - Simon Duguláselhárítás Pilisborosjenő

Duguláselhárítás Budapest és Pest megye - Kültéri és beltéri Duguláselhárítás - Simon Duguláselhárítás Pilisborosjenő Kád duguláselhárítás -
A lefolyó eldugulását sok minden okozhatja. A leggyakoribb kiváltó ok, ami miatt a fürdőszobai kád duguláselhárítása miatt fordulnak hozzánk az Ügyfelek, amikor a probléma általános használatból adódó lerakódásra vezethető vissza. Tisztálkodás közben a lefolyóba kerülő hajszálak, szőr, zsiradékok és egyéb szennyeződések előbb-utóbb lerakódnak a rendszerben. Ezt a folyamatot a háztartásonként eltérő egyedi szokások tovább gyorsíthatják - például ha a házi kedvencek fürdetése is a kádban valósul meg.
Ilyenkor előkerül a pumpa, az ecet, a szódabikarbóna és az összes hasznos otthoni praktika, amellyel a kád teljes eldugulásának ideje kitolható. Ezek az otthoni praktikák nem minden esetben válnak be és szinte soha nem tisztítják ki teljesen a rendszert. Az erősebb vegyszerek nem megfelelő használata komolyabb károkat is okozhat a fürdőkád lefolyó rendszerében és az emberi szervezetet sem kímélik.
A kád professzionális duguláselhárítása elkerülhetetlen, ha a lefolyóba például lakásfelújításból származó törmelék kerül - akár ragasztó, festék, szélsőséges esetben cement vagy egyéb makacs lerakódást képző anyag.

Kád duguláselhárítás - A lefolyó eldugulását sok minden okozhatja. A leggyakoribb kiváltó ok, ami miatt a fürdőszobai kád duguláselhárítása miatt fordulnak hozzánk az Ügyfelek. #duguláselhárításhttps://t.co/w1VbVubesQ
— Webáruház készítés - Komplex Web+ (@KomplexWeb) January 28, 2022